Elég rég írtam ide, és ami azt illeti a mai nap szóvá is tették, hogy felhagytam a blogírással. De a mai hetet akkor is leírtam volna, ha nem figyelmeztetnek arra, hogy kissé elhanyagolom az oldalt.
Na, szóval történt, hogy hétfőn a buszmegállóban összefutottunk. Az előző napokban már sokat gondolkodtam, hogy mi lenne, ha… Hát hétfőn a mi lenne, ha nevű frázis a múlté vált. Ott álltam és láttam, hogy jössz. Inkább nem írom le, hogy mi mindent futott át az agyamon. Úgy köszöntünk egymásnak mintha csak látásból ismernénk egymást. Beálltál mögém-mellém és nekem meg csak remegtem a lábaim, mi a fenét csináljak. Aztán magam sem tudom, hogy egyszer csak ott álltam melletted és azt súgtam a füledbe, hogy Beszélhetnénk-e? Az osztálytársam, is felfigyelt ránk ezért jobb volt odébb állni. Na amikor elkezdtem ecsetelni a mondanivalómat közben azt sem tudtam, hol vagyok, csak téged láttalak. Meg a szép mosolyodat. Ilyen még sosem fordult elő velem. Aztán jött a busz, ami belém fojtotta a mondanivalómat. Igaz a sárga vacakon még mondtam két mondatot, de ott már inkább nem ragoztam, hagytam had emészd meg a hallottakat.
Kedden pedig bent a teremben ott ültél nem messze tőlem és angolt tanultál. Nekem pedig a szemem a képernyőről állandóan a te mosolygós arcodra vándorolt. Jó volt, de még akkor sem kérdeztem meg, hogy mi a véleményed az elhangzottakról.
Aztán ma… Hát nem volt semmi. Álltam a suli előtt és rád vártam. Az ajtó – kis olajozás ráférne – minden ki-be menőnél megnyikordult én meg ilyenkor mindig arra kaptam a fejem, de sokáig nem te jöttél ki a suliból. Aztán, épp egy követ rugdostam, amikor kiléptél a suliból. Azt mondtad, hogy ahogy ott álltam olyan filmbe illő volt. Hát, amikor te kijöttél az is, a szél a hajadba kapott. Szóval az is, mintha filmben lettől volna. Amint megláttál mosolyogni kezdtél. Annak nagyon örültem. Aztán sétáltunk, és beszélgettünk. Nem tudom te, hogy vagy vele, de én nagyon jól éreztem magam. Sőt annál is jobban! Kár, hogy jött a busz és menned kellett. Miután szétváltunk és sétáltam a kolesz felé csak mosolyogtam magamba és örültem magamnak. Ide nem akarom leírni, hogy pontosan mit is éreztem a mai nap veled. Túl sokan olvassák ezt, ha egyáltalán valaki is erre téved. De akkor is mások is nézik ezt a blogot. Majd egyszer lehet megszületik egy novella a mai napról.
Picit más! Illetve nagyon más!
Ahogy hazaérkeztem egy kisebb csomaggal fogadtak, hogy gyorsan nyissam ki. Nem kis meglepetés rejtőzött benne. A képzelet szárnyain 2008-as, harmadik antológiája. Hogy ez miért jó? Csak azért mert két novellám is megjelent benne! És ezért megint csak örülök magamnak.
És értesítőt is kaptam a volt osztálytársamtól. Aki egy személyben lány is és nagyon jó barátom – bár sajnos mióta vége lett a középiskolának csak egyszer beszéltünk. Szóval ő házasodik idén, május 23-án. Basszus, még csak alig múlt húsz és már házasodik. Nem semmi.
Ennyi volt a rövid helyzetjelentés jelenlegi állapotomról. Kíváncsi vagyok, meddig lehet fenntartani ezt a jó hangulatot. Ez utóbbi mondat a tipikus világszemléletemet mutatja. Ha egy kis jó történik, velem rögtön arra várok, hogy mikor fog valami rosszul, balul elsülni.
Utolsó kommentek