Hát ez az amit boldogságnak neveznek. Amit annyira várnak az emberek, köztük én is, hogy bekopogtasson azon az ajtón és mosolyogva lépné át a küszöböt: örvendek a szerencsének, most itt maradok nálad egy kis ideig, hosszú ideig, örökre. De maradok, te meg csak érezd magad jól.
És most itt van nálam, lógatja a lábát, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy menni készülne. És ez annyira nagyon megnyugtató. Mikor azok a óriási problémák hirtelen bolha méretűek lesznek, mert van kivel megosztani, van aki azt mondja: itt vagyok melletted, fontos vagy nekem és majd megoldjuk. Megoldjuk, nem csak megoldom. Hosszú éveken keresztül vártam erre az egyetlen szóra. És most hallom, és jó hallani.
Az apró örömökre pedig azt hisszük ezek tesznek minket a világ legboldogabb emberévé. Én is most így vagyok. Vettem egy nyomdát, jól néz ki, éjfekete, majd egyszer a kocsimat is szeretném befestetni ilyenre. De nem ez a lényeg, hanem, hogy a régóta gyűjtögetett filmjeimnek végre tudok borítót nyomtatni, így épül, szépül a gyűjteményem. És már ez is fellegekbe repít.
Mert van ő, immár hét hónapja. Hosszú idő, és még is nagyon rövid hisz még előttünk az élet.
Tegnap annyira nagyon helyes volt. Fodrásznál volt és a majdnem hátközépig érő haját nagyon rövidre vágatta. Nem tudom milyen stílus ez, hátal nagyon rövid elől viszont hosszabb. Nagyon jól áll neki. De ahogy tegnap elpirulva kérdezte, hogy tetszik? Tetszik. Szeretem, annyira nagyon, nagyon!!!
Utolsó kommentek