Még a nyáron történt, hogy két héten belül kétszer kellett temetésre mennem. Minden normális ember irtózik a temetésektől. Magától a helytől, az a sok sír szorosan egymás mellett, a szagoktól, a füstölő szagától, a hangoktól, a sok zokogástól. A tompa puffanástól ahogy az első földdarab a koporsóra hullik. Riasztó élmény, rémitő jövőkép!
Szerencsére az első temetésen csak, mint sofőr voltam jelen, nem ismertem szegényt, akit temettek. A szüleim tanára volt.
Következő héten viszont egy elég közeli rokont kísértünk végső útjára. A borzasztó az volt, hogy alig egy hónapja még beszéltem is vele. Az iskoláról kérdezett, azt mondta „fess fiatalember” lett belőlem, biztos helyes barátnőm van. Mondtam neki, hogy nincs sem helyes, sem másmilyen barátnőm. Nevetett, nem is kell elkapkodni azt. Bolondozott velem, nem telt el 30 nap sem tompa puffanással hullott a föld a koporsójára.
Mégis ez a bejegyzés nem róla szól. Más valakiről. Mindkétszer ugyanabban a temetőben volt, mindkétszer ott álltam a sírjánál és még csak egy rohadt könnycseppet sem tudtam elmorzsolni érte. Pedig akartam, szívből akartam.
Már négy éve, hogy elment. Emlékszem rá, bár már halványulnak az arcvonásai. De a boldogan csillogó szemét és a tömzsi, fehér bajuszát nem feledem.
Emlékszem még pisis korom egyik őszére, olyan rég volt, hogy még szénnel fűtöttünk. Eljött hozzánk épp akkor mikor a fekete kupacot lapátoltuk a pincébe. Ő tanította meg hogyan kell rendesen fogni a lapátot.
Emlékszem egy másik nyárra, semmi dolga nem volt átjött és fából repülőt barkácsolt nekem. Olyat, amit ha fújt a szél forgott az orrán a propeller. Szerette a repülőgépeket. Szeretette az autókat. Szeretett mindent, amit szét majd össze lehetett szerelni. Volt egy régi Babettánk, azt mondta majd egyszer megszereli és az enyém lesz. Nem maradt rá ideje…
Emlékszem egyszer a Magas-Tátrában voltam gyógyfürdőben, ő is ott volt. Vizi malmot csinált. És az is működött, mint a repcsi.
Miért nem tudom megsiratni? Nem sírtam a temetésén, nem sírtam akkor, sem ha a sírja előtt álltam, most sem tudok, mikor ezt írom.
Miért nem? Aki elment az megérdemli, hogy elsirassák. Én is elakarom őt siratni, megérdemli… Elakarom siratni mielőtt még teljesen elfelejtem az arcát…
Csak elmúlás, és kész, a dalnak végeszakad,
De annak rosszabb, aki megy, vagy annak, aki marad?
Mert el menni látnak, így övék a bánat,
Értetlenül állnak, az emlékek fájnak,
Vágynak utánad, mindenük a gyász,
Közben azt se tudják, valójában merre jársz.
Később jónak öltözve az idő lép közbe,
Hogy a bánatot az elmúló napokhoz kötözze,
S ha a feledésgyomja a sírodra nő,
Nem utal rád más, csak egy megkopott kő.
De annak rosszabb, aki megy, vagy annak, aki marad?
Mert el menni látnak, így övék a bánat,
Értetlenül állnak, az emlékek fájnak,
Vágynak utánad, mindenük a gyász,
Közben azt se tudják, valójában merre jársz.
Később jónak öltözve az idő lép közbe,
Hogy a bánatot az elmúló napokhoz kötözze,
S ha a feledésgyomja a sírodra nő,
Nem utal rád más, csak egy megkopott kő.
Sub Bass Monster
Utolsó kommentek